“Hú, ez az utazás kemény volt. Nem azért, mert 3 órát kellett egy helyben ülnöm, hanem mert mögöttem sivalkodtak a gyerekek-de olyan szinten, hogy másfél órán keresztül csak arra tudtam figyelni, mennyire rázkódik a székem, ugrik a fejemre a kis majom.

Ráadásul felszállás után rögtön megfájdult a fejem s ez azóta is tart. Nem nagyon van kedvem elővenni az Algopirint, de ha még fél óra így telik el, akkor kénytelen leszek.

Update.

Öt perccel később. Pánikrohamot kaptam, hogy nem állítottam át az órát, s mi van, ha elment a busz. Nem ment el. 22:29 van, pontosan. Sőt, mi több: idefelé jövet kb. 5 perc keringés után megtaláltam azt az ingyen buszt, ami áthozott erre a terminálra. A buszon csak én ültem, mondani se kell. :)

Azután kb. 5 perc (mozgó)lépcsőzés után megleltem az info pultot, ahol egy kedves pasas elmagyarázta merre kell mennem a buszhoz- kb. 50 métert kellett sétálnom, meg is leltem a járatot, amire fel is szálltam volna, ha arra veszem a jegyet :) De a későbbire vettem, maradt még időm. Akartam kávézni, de pofátlanok az árak. Úgy értem, nagyon pofátlanok. 3 €nál kezdődik az espresso. Akartam enni valamit, végül vettem egy kis dobozos tonhalsalátát majonézzel, krumplival, borsóval, 3,25€-ért. A chipsz meg a keksz is drágább volt, ebben legalább van fehérje.  Valakinek a kezében láttam egy McDonald’s-os poharat. Kis pihi után elindulok s megkeresem a szent helyet ahol reményeim szerint ihatok egy olcsó, de még emberi fogyasztásra éppen csak alkalmas kávét :)

(update: Meki nem lett meg!)”

“Well, this was a tyring flight. Not because I had to sit on my place for three hours but because of those goddamn kids behind my seat. They were so annoying that for an hour and a half I could only pay attention to them and how they shook my seat. And how that little bastard jumped on my head.

In addition, right after the plane took off, I got a headache which I still have. I don’t really want to dig my rucksack up for the Algopirin but if this continues for another half an hour, I’ll have to.

UPDATE

Panic. What if I forgot to adjust my watch and I have already missed the bus?!?! No, I haven’t missed it. It’s 22:29. You don’t have to adjust your clocks if you travel to Spain from Hungary. What is more, after running around for some five minutes I found the free shuttle bus which took me to this terminal (T4). Needless to say, I was the only one on the bus :)

After another five minutes of going up and down I found the info desk with a very kind and helpful man who explained to me where can I find the Alsa buses. I only had to walk 50 meters :D I found the bus which I originally wanted to take but then decided to take a later one (in case my flight would be delayed.) So I still have time. I wanted to drink a coffee but it is heavily overpriced. Heavily. An espresso starts at 3€. I also wanted to eat something. In the end, I bought a tuna salad with some potatoes, etc. It was 3,25€- cheaper then potato chips or bisquits…and at least this has some vitamin and protein. I saw a McDonald’s paper glass in someone’s hand, so next mission is to find the McDonald’s :D After a few minutes of rest I’ll be on a quest to get me a cheap but edible coffee :)

UPDATE: I haven’t found it.”

Madrid, Barajas T4

Advertisements