“Ma nagyon meleg volt. Amikor azt mondom, meleg, akkor arra gondolok, hogy még most is érzem a napsütés melegét a tarkómon. Reggel korán akartam elindulni, de persze megint Luanára vártam-egy darabig. Fél nyolcig, ha jól emlékszem. Aztán már olyan mehetnékem volt, hogy csak na- csatlakoztam Ulrikéhez, a német lányhoz. Hozzánk meg csatlakozott a német pasi, akinek nem tudom [és soha nem fogom megtudni] a nevét. Nem beszélgettünk túl sokat, néha percekig némán meeeentünk.

Éjszaka nagyon fájt a térdem és hajnalban azon törtem a fejem, mi a francot csináljak.Nagyon közel álltam a síráshoz. Az nem lehet, hogy már a második napon feladjam! Sosem volt semmilyen sérülésem, szóval nagyon meg voltam ijedve, mi lesz ha lesérülök.

Aztán amikor elindultunk, hirtelen elöntött a buzgóság. Ulrike olyan tempóban indult meg, hogy még nekem is gyors volt. Luanához képest rohanás. Meg is feledkeztem a térdfájásról, tartani akartam a tempót.

Miután kávéztunk egy bárban, a német pasassal mentem tovább. A bárban ittam egy tejeskávét és annyi elég is volt. Mindenki odagyűlt körénk, tiszta klubélet volt. Befutott Luana és kitalálta, hogy odaadja nekem a táskája egyik csatját :D Imádom ezt a csajt! [csak nem volt jó az a csat sajnos].

Aztán, mint említettem, a német pasival mentem tovább. Beszélgettünk erről-arról. Elmondta, hogy szétmentek a feleségével és azért van most itt, hogy kitisztuljon a feje. Meghatódtam.

Aztán, mikor kezdtünk belejönni a beszélgetésbe, belém nyilallt a felismerés, hogy a fényképezőgépet a bárban hagytam a nagy sietség miatt. Nem tehettem mást, minthogy visszaindultam- pedig olyan jó tempót mentünk!

Még alig mentem vissza 200m-t, mikor szembejött Sonia, a másik (vörös) német lány és már messziről kiáltotta, hogy “camera!”. Na mondom, angyalokkal vagyok körbevéve! A napi csoda is megvolt… [pláne úgy, hogy nem is ismertük egymást, csak Sonia látta a bárban, hogy ott ülök…] Nem kellett visszamennem!!

Aztán a csajok beértek minket (Luana és Ulrike), így jó darabon együtt kutyagoltunk. [itt naplóírás közben elmentem megmosni az idei első gyönyörű, zöldszemű szőlőt, nyamii]

Szóval, beértünk Hospital de akármiben ami Hospital de Orbigo elővárosa. Láttuk a hidat, köteleztem a többieket a csoportképre. Persze a végén mindegyikünk gépével készült kép :) A hidat épp felújították, a folyó eléggé ki volt apadva és láttam a partján gyerekrajz-fákat.

Hospital de Orbigoban Luanával és Ulrikével menetünk a gyógyszertárba. Vagy fél órát eltöltöttünk ott. Mire skerült találnom egy jó térdszorítót, kiderült, hogy 32 (!!!) €-ba került. Mondanom se kell, nem vettem meg. Helyette vettem gumis fáslit, 1,72€-ért darabját- kettőt. És láss csodát, sokkal kényelmesebb, mint a vérprofi térdszorító! Ulrike mondta, hogy ragyog az arcom :)

Ott, helyben be is ültünk egy ebédre. Nem az első Bar-ba, hanem abba, ami az első utcán balra volt. Jól tettük. 6€-ért kaptunk 2 tükörtojást, 2 szelet bacon-t, sültkrumplit, 2 virslit, plusz 1€-ért sört. A zarándok menü meg 9€ lett volna :) És ezzel is olyan jól laktunk, hogy na!

Aztán Luana maradt H.d.O-ban, mi Ulrikével úgy döntöttünk, jövünk tovább Santibanezbe. Délután kettőkor elindulni iszonyú volt, tűzött a nap, alig volt árnyék. Mezőkön jöttünk át, minden ki volt égve… Aztán hegynek-dombnak… igazából fel… köves terepen…áá…

Ulrike jól mondta: a mai nap tele meglepetésekkel: reggel kukorica, napraforgó, aztán vasút mellett, autópályán át, aztán kiégett mezők, ahol nincs SEMMI… A nap végén, 3-4 körül meg veszett meleg.

Meghatároztuk a “Zarándokot, mint Állatfajt”:

“Zarándok: Ritka állatfaj; élőhelye Spanyolország északi része. Viselkedése furcsa: a nappalt egyedül vagy kis csoportokba vetődve tölti, estére falkába tömörül. Nappali állat, kora reggel bukkan fel speciális élőhelye, az albergue kapujában, ahol mindössze egyetlen estét tölt, aztán új fészket keres. Különleges tulajdonsága, hogy egész nap gyalogol. Hogy miért, a tudósok még nem fejtették meg. Könnyen felismerhető a hátán hordozott speciális szervről, melyet hátizsáknak hívnak. A Zarándok ebben hordja a túléléshez szükséges (és szükségtelen) dolgokat, ebben tárolja a vizet és az energiát adó kekszet. A Zarándok húsevő, de barátságos. Legfőbb tápláléka a már fent említett keksz, a bocadillos, a cafe con leche és a Zarándok menü. Ha találkozunk eggyel, ne bántsuk. Etetni szabad, ezt különösen szereti. Minden Zarándok egyetlen pont felé vándorol, ez pedig Santiago.”

– mert hogy az állatok mit gondolhatnak rólunk, hogy a nagy melegben gyalogolunk és nem is pihenünk. :D

Aztán beértünk Santibanezbe, ahol a hospitalero annyira barátságtalan volt, hogy csak na… Tovább is mentünk volna, ha Astorga nincs annyira messze… és ha nem lett volna annyira késő. Így maradtunk.Nem túl szép a. , nem a legtisztább, messze nem modern, de a kert kedves, tele van körtefákkal. Most is ott ülünk.

A szoba nagyon pici és öten vagyunk benne, ebből 2 fiú. Ők nem túl szimpik, ami azt illeti… Így messziről legalábbis. A fáslival nem fájt a térdem; csak a derekam. De a német fickó azt mondta, ez majd elmúlik 2-3 napon belül. Hát nagyon remélem :)

rájöttem, hogy tök jó spontánnak lenni. Ma reggel már elő se vettem a térképet, úgyis mindenkinek van. Csak ha ijesztő elágazás van (amilyen volt az autópályánál), akkor. Eddig még nem tévedtünk el. Nehéz is lenne, mert szinte mindenütt NAGY és jól látható jelzések vannak. Az emberek pedig segítőkészek és kedvesek, még ha nem kéred őket, akkor is segítenek.

Egyszóval szuperjó ez a Camino: a peregrinók 90%-a kedves, nyitott és tényleg érdekli, mi van veled. Ja, és segítenek. Luana nekem adta az izomlazító sprét, meg 3 kinyomtatott oldalt a távolságokkal-és volt oly kedves, hogy a mellékelt portugál nyelvű kommentárokat lefordította angolra :)

Egyáltalán nem érzem magam fáradtnak. Úgy értem, kellemesen el vagyok fáradva, de mentálisan napról napra frissebb leszek.

Ulrike azt mondta, hogy “I am happy to walk with you because you have a nice personality”. Awwww, úgy meghatódtam :)”

 


“Sept 2. Santibanez de Valdeiglesia. Distance: 18,9km

Today was extremely hot. When I say hot, I mean it. I can still feel the heat of the sun on my neck. i wanted to leave early today but naturally I had to wait for Luana. Till half past seven, if I remember well. Then I wanted to leave so badly that i couldn’t wait any longer. I joined Ulrike, the German girl. Then a German man joined us whose name I don’t know. We did not talk too much. There were long minutes of silent walking which was good.

My knee hurt awfully during the night and I was desperately thinking about what to do. I was really close to tears: I can’t give it up right on the second day! I have never had any injuries before so I was scared: what if I get one?

Then, when we left, I was filled with enthusiasm. Ulrike walked so fast that it was amazing. A rush, compared to Luana. I instantly forgot about my knee and tried to keep the pace. Then, after having a rest in a bar, I went on with the German. I drank a cafe con leche and was happy about all peregrinos gathering around us…as if it was a club. I loved it. Luana came up with the idea of giving me one of her buckets :D I love that girl!

Then, as I have already mentioned it, I walked with the German man. We were chatting about this and that. He told me that he came here for the same reason as me: to clean up the mess in his head and to think. I was touched.

Then, when we started to talk about serious matters, I have realized that I had left my camera at the bar. I had no choice but to go back…

I have only walked back 200ms when Sonia, the other (the ginger) German girl came shouting ‘Camera!!’… I really am surrounded by angels!! I did not have to go back to Villavante!

Then the other girls, Luana and Ulrike caught up with us so we went on together.

[while writing this, I went out to wash the very first, emerald green grapes this year! yummmy]

So, we reached Hospital de Whatever which is virtually the suburbs of Hospital de Orbigo. We saw the famous bridge and I made the others stand and smile for a photo. In the end, of course, everybody took at least one photo :) The bridge was being renovated, the river was…almost completely dried up and I saw beautiful trees which looked like children’s drawings :)

We visited the pharmacies at Hospital de Orbigo and spent almost half an hour there. When I finally found a good fix for my knees…it turned out that it’s 32 (!!!)€!! Needless to say, I didn’t buy it. I bought two elastic strips instead,1,72€ each. And… to be honest, it’s much better than the professional one! Ulrike said my face brightened up :D

Then we had a proper lunch. Not on the first street but on the second corner to the left- it worth it. For 6 € we got two fied eggs, 2 slices of bacon, 2 sausages and french fries. And a beer for 1€. We were satisfied with all this- the pilgrim menu cost 9€ :D And it was soooo delicious!! :)

Luana decided to stay there but Ulrike and me continued to Santibanez. It was aaaawful to leave the city at 2pm. The sun was shining so strongly…and there was no shadow. We were crossing fields and everything was burned out. We went up the hills, down the hills..but mostly up.

Ulrike was right: today was full of surprises: first corn fields, then sunflowers, then we walked along the railway, crossed the motorway and now burned out fields where there is absolutely NOTHING. Except for the awful heat, of course.

We defined “pilgim as an animal species.”

“Pilgrim: A rare animal which can be found in the north of Spain. It has a very special behaviour. During the day, it walks alone or in small groups but pends the night in packs. A day animal, leaves its nest in the early hours. Its nest is called albergue. Very special in a way that the pilgrim spends only one night here and the leaves to find an other one. The pilgrim walks all day to the direction of Santiago which is exceptional and scientists still don’t know why. Easily recognisable for its special organ which is called rucksack. In it the pilgrim carries everything that is needed (and not needed as well) for its survival: food, water and biscuits. The Pilgrim is a meat-eater but friendly, lives on biscuits, bocadillos, cafe con leche and pilgrim menu. Don’t hurt it if you see one. You can feed it, it will be very thankful for that!”

 

We were just thinking what the animals might think of us- walking in the extreme heat without stopping.. :D

Then we reached Santibanez where the hospitalero was so unfriendly that we would have left… if Astorga hadn’t been so far. But it was so we had to stay.

The albergue isn’t so nice, not so clean but has a friendly garden with pear trees-that’s where I’m sitting now.

The room is very small and we are 5 in it, of whom 2 boys. They aren’t friendly either, at least from here.

My knee doesn’t hurt now, only my back. The German man told me that it’s normal and the pain would be gone in 2-3 days. I hope so! :)

I realized that it’s great to be sponaneous. I did not check my map tday morning- everybody has one. I only check it when there is a great debateon in which direction should we continue. (like today at the motorway.) And we haven’t lost our way–up till now :) It would be really hard anyway-there are big and clear signs everywhere. moreover, people are kind and helpful even if you don’t ask them :)

So the Camino s great great great: 90%of the pilgrims are kind and really care for you. nd help. Luana kindly gave me her cooling spray for my muscles. She even gave me three sheets of paper with the list of albergues.

I don’t feel tired at all. I mean, of yourse I’m tired physically but fmentally resher and fresher. It’s great!

Ulrike told me that “i am happy to walk with you because you have a nice personality”. Awww, I’m so touched! :)”

Advertisements